Település közbiztonsága érdekében 1991. március 1-én Csányi István vezetésével 33 főt számlálva megalakult a helyi Polgárőrség mely a Cégbíróságnál Boldog Község Önvédelmi Egyesülete néven lett bejegyezve. A polgárőrök feladata a járőrözés volt.
Az egyesület múltját kisebb nagyobb hullámvölgyek jellemzik. Többszöri átalakulás és vezetőség váltás után 2000-ben a Hatvani Rendőrkapitányság által a településre helyezett Hornyák István r.zls .KMB vette kézbe az akkor már megszűnés előtt álló egyesületet. Kitartó és precíz munkájának köszönhetően ismét feléledt a polgárőr élet a községben. Eleinte kisebb létszámot napjainkra már 29 főt számláló egyesület kinőtte magát. Képzett vezetőséggel és tagsággal rendelkezik. Az alapító tagok közül négyen Berkesi András, Hévíz István, Tóth István és Tóth József a mai napig aktívan tevékenykednek. A működési kör bővült. Már nem csak a jelző-figyelő szolgálat a feladat, hanem a környezetvédelem, az ifjúság védelem ennek keretein belül a drog prevenció és a fő feladat pedig a bűnmegelőzés.2003-ban bevezetésre került a településen a 24 órás telefonos riasztó figyelő szolgálat. A járőrözés mellett mindennapos a kapcsolatuk a Rendőrséggel. Együttműködnek a Határőrséggel, Katasztrófavédelemmel, Tűzoltósággal a helyi Önkormányzattal és a környék valamennyi településének Polgárőr egyesületével. Munkájuk eredményeként nagy mértékben csökkent a bűnelkövetések száma a településen. A falu lakossága elismeri a munkájukat és nagymértékben segíti azt. Ennek köszönhetően sikeresen működik a településen a SZEM mozgalom.
Az együtt működéseknek és a polgárőrök egymásközti megértésének, barátságának köszönhetően a helyi tagok több országos rendezvényen is részt vettek már a biztosítási munkákban. Ilyen a Forma I. Nagydíj, Országos Duatlon és Triatlon versenyek. Az egyesület tagságából 2005. évben a megyei elnökség sorába Szamosvölgyi Juditot alelnöknek egyben a Hatvani Régió vezetőjének, míg Lukács Krisztiánt a megyei ifjúsági tagozat elnökének választották meg.
Az egyesület a munkájának elismeréseként az OPSZ 2005. évben “Az Év Polgárőr Egyesülete” címet adományozta. Az egyesület elnöke Szamosvölgyi Judit pedig a munkájáért elnöki dicséretben és jutalomban részesült. A megyei vezetés a szolgálatteljesítés könnyítése végett 2006. január 18-án 1 db Lada Níva terepjáró autót adományozott az egyesület tagságának. A helyi Önkormányzat és több vállalkozó is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a helyi polgárőr egyesület továbbra is sikeresen végezhesse munkáját.
A sok szolgálat mellett szórakozásra, pihenésre is jut idő. Az egyesület tagsága részt vesz az OPSZ ill. HMPSZ által rendezett találkozókon. A 2005. évi országos találkozón az ügyességi versenyen a BKÖE csapata 3. helyezést, míg ugyanitt Laczkó Attila polgárőr az “Ország legerősebb polgárőre” címért történt megmérettetésben szintén 3. helyezést ért el. Hagyománnyá vált az egyesület életében, hogy mindenév novemberében megrendezésre kerül a Polgárőr Bál.
Az egyesület polgárőrei rendszeresen vesznek részt továbbképzéseken. Ezeket az elméleti és gyakorlati oktatásokat a rendőrség, határőrség és más szervezetek szakemberei tartják.