Polgármesteri köszöntő

Tisztelettel köszöntöm Boldog község megújult honlapján! 

Megtisztelő számomra, hogy a falu polgármestereként, önkormányzatunk és a vendégszerető lakosság nevében köszönthetek minden érdeklődőt, aki szeretné megismerni településünket, történetét, hagyományait, évente visszatérő rendezvényeit.

Született boldogiként azon gondolkodtam, hogyan lehetne megfogalmazni – egy honlaphoz illő tömörséggel – mindazt, ami településünket leginkább jellemzi. Nehéz feladat, hiszen mi elfogultak vagyunk önmagunkkal szemben, de ez így helyes. Mindannyiunk közös hite, lelkesedése, szorgalma, kitartása és az összefogás képessége tette azzá, amilyennek most láthatjuk. Gondozott, igazi otthont nyújtó település a miénk, olyan környezet, amelyben jó élni és dolgozni, új holnapot építeni, valósággá váló terveket szőni. 

Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően községünk teljes közművesítéssel rendelkezik. A további fejlesztések, elképzelések megvalósításán azért dolgozunk, hogy a gazdag történelmi múlt mellett – jelenünk, jövőnk is olyan lehessen, hogy a helyi lakosok és az idelátogatók még jobban érezzék itt magukat.

Büszkék lehetünk arra, amit közösen létrehoztunk, a folyamatos megújulásra, közben hagyományainkat tisztelettel őrizzük, hiszen az elődöktől kapott örökség erőt ad nekünk ahhoz, hogy élhető legyen ez a falu.

Boldog három vármegye találkozásánál fekszik. (Heves, Jász–Nagykun–Szolnok és Pest). 

A község legendája a török megszállásra vezethető vissza. A falu akkori bírája Bonta István, értesülve a veszélyről a Hatvan melletti Zagyva mocsaras szigetére menekítette ki népét az éjszaka leple alatt. A dombhátra érkezve leszúrta botját és azt mondta, „itt leszünk mi boldogok”. 

A legenda szerint azért kapta településünk a „Boldog” nevet.

Érdemes az eseménynaptárt nézegetni, színes rendezvényeinkre szeretettel várjuk!

Évente visszatérő kulturális rendezvényeink: Tavaszi Hadjárat (csataimitáció), Boldogi Jézus Szíve Búcsú, Fűszerfesztivál, Mihály napi vásár, Csillagszóró.

Községünk valamennyi polgára nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Püspöki Istvánné
polgármester

Legfrissebb híreink

noimage
Aktuális

Alapítvány támogatása

Boldog Község Önkormányzata köszöni az együttműködő munkát a Hatvani
Lesznai Anna Alapítványnak, kérjük amennyiben tehetik támogassák az
alapítványt.

Tovább olvasom »