Itt emeltek 1932-ben őseink emlékszobrot az I. világháború boldogi áldoztainak tiszteletére. Innen is ered a neve: Hőskert. A mintegy 500 négyszögöl nagyságú területet a nagytelki uradalomtól kapott bokrokkal és a 63 hősi halott emlékére 63 db vadgesztenyefával ültették be. A munkálatokat Cseszkó (később Boldogy) János kántortanító, Acsay Antal aljegyő, Ujváry László jegyzőgyakornok és Bruckner jenő főjegyző vezették. Az emlékművet közadakozásból emelték. A kőoszlopot hatvani kőművesek, a márványtáblát turai mester készítette. Az egész mű kb. 1200 pengőbe került, ami abban az időben nagy pénznek számított. Az avatásra 1932. június 12-én került sor ünnepélyes keretek között, ugyanis Maga József főherceg leplezte le a szobrot és ő mondta az ünnepi beszédet is. 1989. május 14-én újabb 50 név került a kőoszlop másik oldalán elhelyezett táblára a II. világháború áldozatainak emlékére.
Aktuális
Alapítvány támogatása
Boldog Község Önkormányzata köszöni az együttműködő munkát a Hatvani
Lesznai Anna Alapítványnak, kérjük amennyiben tehetik támogassák az
alapítványt.