Boldog község története

A történelem örökké változó események sorozata. Ez a föld, amelyen a boldogi nép él, s amelyet szorgalmasan megművel, évmilliók során alakult ki. A jégkorszak végén mamutok kóboroltak ezen a földön. Egy hatalmas mamut-lábszárcsont az Ujváry-tanyáról, mamutfogak a Boldog-Brindzai sóderbányából kerültek elő. A jégkorszak során a Zagyva völgyét a Mátra-hegységről lezúduló lejtőtörmelék, kavicsos és homokos rétegek töltötték ki, s ezekre a szárazabb időszakban löszréteg rakódott le. Az áradások ezekre a rétegekre újabb rétegeket terítettek, amelyeknek a legfelsőbb rétegéből alakult ki a mai termékeny talaj. Ez a föld sokat változott az elmúlt évezredek alatt. Megváltoztatta a természet és az ember. A természet hatalmas mocsárvilágot hozott létre a Zagyva völgyében, az ember pedig lecsapolta, kiszárította, beépítette azt a hajdani mocsárvilágot. Nemcsak a község határa változott sokat, hanem a rajta élő növények, állatok és emberek is. Az itt megtelepedett emberek is állandóan változtak és váltakoztak. Évezredekkel ezelőtt csak átvonuló vadászok, gyűjtögetők keresték fel ezt a helyet, majd le is telepedtek, hiszen volt rengeteg vadmadár, védelmet adott a mocsár és az erdőségek. A boldogi határban kezdetben földbe ásott lakógödrökben éltek a neolitkori emberek a Brindzán, a Homok-bánya mellett; a rézkorban a Turai úti Újtemetőnél; a bronzkorban a Feketei halmon (a dögkútnál); a Surjánban és a Brindzán a Horgász tóhoz vezető kocsiút mellett. Az első lakóház, amely már a földszínén állott, valószínűleg a Téglaházparton állt Boldogon. A kelták építették több mint 2000 éve. A rómaiak már biztosan házakban laktak az Ujváry tanyánál. A vándorló nomád pásztorok csak sátrakat, ideiglenes kunyhókat állítottak vesszőből, nádból, állatbőrökből.

Ezek nyomtalanul eltűntek, helyükről csak a hulladék dombok anyagai árulkodnak. A letelepült földművelők már tapasztott falú sövényházakban éltek. Ilyen volt a tatárok által elpusztított kis templom is a Brindzán. A boldogi jobbágyok már vályogházakban éltek. Még ötven éve is sok ilyen kis ház állt Boldogon. Sok száz évnek el kelett telni, amíg a nádfedeles jobbágy viskókból emeletes, panoráma- ablakos boldogi paloták lettek. Az újkőkor végén már lakótelep volt a Boldog-Brindza-dűlőben, a Horgász-tóhoz vezető út mellett, a Zagyvától kb. 100 méterre. A lakógödrökben élő embercsoport itt pattintotta apró kőeszközeit, amelyeknek anyaga: obszidián, kvarc és kovakő volt. Egyik anyag sem található itt, mindet a hegyekből kellett hozni. Az obszidián fekete vulkáni üveg legközelebb a Zempléni hegységben található. Ebben az időben váltotta fel az őskori gyűjtögető, halászó, vadászó, vándorló életmódot a letelepedést igénylő kezdetleges földművelő életforma. A növények termesztése mellett megkezdődött az állatok háziasítása is. Durva, szabadtűzön égetett edénytöredékeik határozzák meg ennek a településnek a korát. Amikor úgy 4300 évvel ezelőtt az itt élő emberek is megismerték a legelső könnyen olvasztható fémet a rezet eszközeiket ebből kezdték készíteni, de még nagyon sokáig megmaradtak a régimódi kőeszközeik is. Ekkor egy kis népcsoport élt a Turai úti Újtemető helyén. Rézeszköz ugyan nem került elő, de a földfelszínén és a sírok ásásakor sok rézkori cseréptöredék jelzi, hogy a község határa a rézkor folyamán is lakott volt. Ebben az időben megint jelentős életmódbeli változás történt: előtérbe került a pásztorkodó életforma. Az itt élők is biztosan a Galgáig elnyúló réteken legeltették nyájaikat. A bronzkorban sűrűn lakott volt a Zagyva völgye. Boldog határában is sok helyen lehet kisebb-nagyobb lakott részeket találni. Még a bronzkor elején a kicsi, rövid életű telepek a jellemzőek, a bronzkor végére már a nagykiterjedésű, tartósabb letelepülésre mutató lakótelepek a jellemzőek. Kisebb települések voltak a Surjánban és a Brindzán, egy nagy település volt a Fekete-halmon(dögkút mellett), ahol egy árokkal övezett földvár állott. A földvárat keletre és nyugatra hosszú lakótelep veszi körül. A nyugati vége már a turai határban van. Az itteni dombhátakon sok paticsot (a lakóházak kiégett tapasztása), edénytöredéket, kőeszközt lehetett találni. Folyamatosan lakott volt Boldog határa a vaskorban is. Innét kapott a Nemzeti Múzeum a Surján-dűlőből néhány késő vaskori edényt, de Dr. Borovszky Samu megemlíti könyvében, hogy kora vaskori anyag is került innét elő, szkíta nyílcsúcsokkal együtt. Lakott volt ebben az időben a Surjántól a Téglaház-partig húzódó földhát és az Ujváry-tanya környéke is. Kr.e. 300 körül a Téglaház-parton a kelták építettek lakóházat. Ők korongozták először agyagedényeiket, s már zárt kemencében égették ki azokat. A római korban az Ujváry-tanyánál volt jelentős római település. Innen igen becses aranyékszerek, fülbevalók, gyűrűk, ezüst fibulák (ruhát összefogó biztosító tűk) és edények kerültek a Nemzeti Múzeumba. Ebben a korban épült meg a Csörsz-árka is. 1894-95-ben Posta Béla tárta fel a hatvani vasútállomás területén, ami akkor még Boldoghoz tartozott a Csörsz-árok boldogi szakaszát, az Ujváry-tanyánál lakó római hadimérnökök irányításával. A legyőzött szarmaták ásták ki rabszolga munkában. A népvándorlás első hullámai nem nagyon érintették Boldog területét, mert a nagy nyájakat mozgató pásztor népek hunok, avarok, magyarok elkerülték a járhatatlan mocsaras területeket. Így a hunok után semmilyen emlék nincsen ezen a területen, de Balás István: A székelyek nyomában című könyvében Boldogot is mint vélhetően székely telepet közli. Az avarok viszont már megtelepedtek Boldog területén. Így késő avarok (akiket László Gyula az első honfoglaló magyaroknak tart) éltek a Brindzán, s Sóderbányánál és a község keleti szélén a Téglaház-parton. Késő avarkori leleteket ír Balás István is, amelyeken idegen rovásírás fordult elő. A népvándorlás utolsó hullámaival érkeztek meg Boldog területére a honfoglaló magyarok is. Hogy pontosan mikor és hol éltek, nem tudjuk, de bizonyítja a határunkban talált honfoglaláskori aranylelet, melyet a Nemzeti Múzeumban őriznek. Temetőjük még nincsen feltárva. Valószínű, hogy valahol a Zagyva balpartján éltek, mert itt volt a késő avar lakótelep is, s itt volt később a XII-XIII. Században az a magyar falu is, amit aztán a tatárok 1242-ben elpusztítottak. Boldog község környékét a honfoglalás után Árpád vezértársának, Kurszánnak a népe szállta meg. Mivel a szarmaták által ásott Csörsz-árok ekkor még meg volt, ez akadályozhatta a nagy nyájak terelését, valamint ezen a területen még késő-avarok is laktak, ezért a honfoglaló magyarok valószínűleg a Zagyva balpartján a mostani Brindza-dűlőben éltek. Itt alakult ki az a XIII. Századi magyar falu, amelyet 1242-ben a tatárok elpusztítottak. A falu a Horgász-tótól keletre feküdt, a vasútvonal és a homokbánya közötti részen. 9-10 m hosszú sövénytemplomába menekült a nép a tatárok elől. Itt mészárolták le a benne lévőket. (1971-ben a kis templom belsejéből férfi-, női- és gyermek csontvázak kerültek elő.) Sajnos a kis templomot és a körülötte levő XII-XIII. századi temetőt a homokkitermeléssel megsemmisítették, pedig ez volt Boldog első temploma. A megmenekült nép, a tatárjárás után, Hatvan déli részén, a Fáy-tanya mellett telepedett le.

1350-től Buda lett a királyi székhely. A királyi birtokokat igyekeztek akár csere útján is Buda környékére összpontosítani. Így lett Boldog környéke is királyi birtok. Boldog első írásos említése 1395-től maradt fenn, amikor is Boldogazzonhothvana Zsigmond király birtokába került. A király 1424-ben Borbála királynénak adományozta . Ő egy év múlva Bodogfalw néven Berzevici Pohárnok Istvánnak engedte át. 1439-ben már Báthori István nádoré lett Bodogfalva, Buják várával együtt. 1458-ban már önálló nagy község lehetett, mert önálló plébániája és saját temploma volt. Albert hatvani prépost végrendeletét ekkor írta alá, mint tanu, Tamás boldogfalusi plébános. A falu ebben az időben még nem volt közigazgatási egység, csak földesúri birtok volt. A földesúr a jobbágyfalu élére bírót állított, hogy az ő fennhatósága alatt éljenek és teljesítsék úrbéri kötelezettségeiket: a robotot és a dézsmát. A jobbágyok terhei nagyok voltak: az évi termés 10%-a a földesúré, a másik 10%-a az egyházé, a további 15% az államé volt. Évi 50-60 nap ingyen munkát kellett végezniük a földesúrnak. Szabadon nem költözhettek, s csak a földesúr engedelmével házasodhattak. A mohácsi vész után még nehezebb lett az életük, mert a törököknek külön kellett adózniuk minden terményükből 10%-ot, továbbá kapuadót, mennyasszonyadót, továbbá tavasszal és ősszel külön pénzadót. Boldogfalu 1544-ben, Hatvannal együtt került török uralom alá. 1546-ban készült az első török adóösszeírás Boldogfaluról. Ebben az adófizető családok száma 30 volt. Ez nagy szám, mert ekkor Turán 40, Hévízgyörkön 33, Galgahévízen csak 9 adófizető ház volt. Az összeírás a családfőn kívül csak a férfiakat tartalmazza, összesen 148 nevet. A ma is használt nevek közül a Nagy, Kocka, Katona, Kis és a Szűcs nevek fordulnak elő. A gazdák birtokában 1270 juhot írtak össze, tehát főleg juhtenyésztéssel foglalkoztak. Később a határ magasabban fekvő részeit felszántották, a juhok a mélyebben fekvő rétekre szorultak és a májmételyveszély miatt a juhtenyésztés csökkent. Az 1559. évi újabb török adó összeírásban már nincs a falura adat, pedig a falu nem pusztult el, csak a Buda-Hatvan-Eger hadiút mellől Bonta István bíró vezetésével áttelepült a Zagyva és Galga között elterülő mocsárvilág egyik szigetére, a falu mai helyére. Tehát 1546 és 1559 között, 1552-ben, amikor a török hadak Drégely várát elfoglalva elindultak Szolnok és Eger ostromára, a boldogfalui nép már nem várta meg a közeledő óriási török hadsereget, hanem a legenda szerint egy éjjel áttelepült. Bonta bíró bevezette népét a mocsárban lévő szigetre, s botját leszúrva kijelentette:Itt leszünk mi boldogok! Azóta hívják községünket Boldognak. Az áttelepülést követő évszázadban alig van adat Boldogről. A régi helyen még állt a templom, de a török adókönyvekben lakatlan helyű-nek van feltüntetve. 1568-ban még tartanak istentiszteletet benne, de 1647-1686-ig csak a falu neve van feljegyezve. Az 1675-ben készült Pongrácz-féle térképen Bodogfalva, mint templomos község van feltüntetve, pedig az új helyén csak 1712-ben építik meg- most már a harmadik kis templomukat. 1690-ben mint lakott területet sorolják fel, de adókivetése nincs. Érdekes, hogy mégis ebből az évből maradt fent az első pecsétjének lenyomata: Sigillum-Pácis-Boldogiense-1690 felirattal. A község határában két nagy csata volt a törökök és a magyarok között 1594-ben é s 1686-ban. A török hódoltság alatt nem pusztult el teljesen a falu, de többször is elnéptelenedett, majd visszatelepült. Igazi fejlődésnek csak a török kiűzése után indult meg Boldog. 1696-ban csak 3 zsellér (jobbágytelekkel nem rendelkező jobbágy) és 9 jövevény (más vidékről jött) család élt Boldogon. Öt év alatt nagy arányú betelepítés történt. A földesúr felvidéki birtokairól hozott jobbágy családokat. 1701-ben már 81 család élt a községben: 46 telkes jobbágy és 35 zsellér család érkezett Árva-megyéből, Zólyomból, palóc falvakból. Ekkor jöttek ide a Tóthok, az Árvaiak, a Zólyomiak, a Beszterceiek, a Csomorok, Kepesek, Krizsánok, Kurjákok, Medveczkiek, Morvaiak, Rohácsok stb. 1703-ban a boldogi férfiak egyrészét besorozták az osztrák császári seregekbe, de 20 boldogi férfi önként állt be Rákóczi Ferenc kurucai közé. Szeptember 15-én a császári boldogiakat Szentmártonkátánál elfogták a kurucok (lehet, hogy éppen a boldogi kurucok), elvették a lovaikat, fegyvereiket, katonaruhájukat és hazaküldték őket. 1708-1709-ben nagy pestis járvány volt. 118-an haltak meg ekkor Boldogon is, pedig akkor nem lehetett a falunak csak kb. 600-700 lakosa. Az itteni falu első plébánosa Törőcsik György volt, aki 1710-ben került ide. Két év múlva építettek egy kis fakápolnát, mert az istentiszteleteket magánházakban tartották. 1710-ben egy labanc sereg tavasszal, 2000 Ft kárt tett a faluban, ősszel pedig a kurucok hajtották el 13 db szarvasmarhájukat. 1715-ben már csak 22 telkes jobbágy család élt Boldogon. Ekkor a község földesura az Esterházi család volt. 1726-ban az egyházi anyakönyvekben a következő, ma is itt élő családneveket olvashatjuk: Varga, Tót, Kis, Nagy, Őszi, Kulics, Zólyomi, Rohács, Csordás, Juhász, Kurják, Fekete, Szabó, Jánosi, Fülöp, Szűcs. Két év múlva 40 jobbágy és 10 zsellér család élt itt. Ekkor az első kukoricatermelő községek között említik Boldogot Pest megyében. 1732-ben kezdték kőből építeni a templomot, amit hat év múlva Esterházi fejezett be. 1741-ben a község határa Grassalkovich Antal gödöllői földbirtokos tulajdonába került. Ettől kezdve Boldog is osztozott a Grassalkovich-uradalmak sorsában. A templomot ekkor már bővíteni kellett. 1744-ben már 57 család élt a községben. Két év múlva az egyházi anyakönyvekben a további családnevek olvashatók: Petrovics, Palya, Budai. Sápi, Molnár, Takács, Szántai, Kovács, Laczkó, Meleg, Búzás, Bugyi, Záhonyi. 1760-ban már 112 jobbágy család élt Boldogon, ami kb. 900 lakosnak felelt meg. Akkor még nagy családok voltak. 1779-81-ben gr. Grassalkovich Antalné férje emlékére- felépíttette a mai templomot. Az első kőtemplom egy részét beépítették az új templom falába, a Lourdesi- barlangnál. Falán szép freskók voltak. Ebben az időben rendelet tiltotta a boldogiaknak a fényűzést, a cifra ruhát, a költséges lakomázásokat, a költséges temetést. 1787-ben az első magyar népszámlálás szerint Boldog lakosainak száma:1027 fő, ebből római kat. 1009 fő, izraelita 18 fő. 1798-ban Mihály János volt a jegyzője, Lokcsánszky Endre a plébánosa, Mondok Ferenc a tanítója és Petrovics Mihály volt a főbírója. Az úriszék ítélkezett a lakosság felett. 1808-ban 1-1 Ft-ra büntették Laczkó Ferencnét és Püspöki Gábornét, mert gyermekeik borsókat tépvén, kárt okoztak. Ha többször is ilyen tapasztaltatna, az anyák 24 korbácsütéssel fognak bűnhődni. (Ekkor egy női napszámos 10 Ft-ot keresett egy év alatt.) 1825-ben 14 atyafi kocsmai káromkodásokért, fejenként 14 pálca büntetést kapott. 1830-ban 30 ember halt meg Boldogon kolerában. 1836-ban 1014 lakosa volt a községnek. Ebből 5 volt tzigány, 8 református, 6 zsidó és 1000 római katolikus. 1841-ben a Grassalkovich család eladta a boldogi birtokát. 1847-ben Boldog község határa 4784 hold, lakosainak száma: 1081 fő. 1848. augusztus 20-án 7 legényt soroztak be katonának. A szabadságharcban több boldogi férfi vett részt, de csak két 48-as honvédet ismerünk névszerint: Bugyi Lászlót (1815.júl.2.-1873.júl.25.) és Búzás Mihályt (1823.szept.14.-1908. Márc.7.) A Boldogi Parochia történetében a következő áll: Március 7-én halt meg Búzás Mihály 1848/49-es honvéd, 81 éves korában. Ő volt az utolsó a boldogi honvédek közül. Mozsárágyúk dörgése mellett temettük el. A História bejegyzése annyiban téves, hogy akkor már 85 éves volt. A bejegyzésből látszik, hogy a boldogi nép mennyire tisztelhette az 1848-as honvédeket, ha dísztemetéssel, mozsárágyúk díszlövéseivel búcsúzott az utolsó 48-as honvédtől. Nekünk sem szabad elfelejteni őket! Megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk. Tiszteletükre 2002-ben állíttatott kopjafát a helyi önkormányzat. Dr Davida Sándor, Táncsics Mihály orvosa 1859-től kezdődően földeket vásárolt Boldogon és a mai Ujváry tanyának ismert földterületen minta-gazdaságot alakított ki. Tiszteletére a régi temető kápolnájának falán a tanács 1989-ben emléktáblát avatott

Boldog község határát még 1770-ben 76 úrbéri telekre osztották fel. Ez egészen 1862-ig változatlanul megmaradt. Két év múlva egy belga bank megvásárolta a földeket, majd eladta Karsai Albertnek. 1867-ben a Vajdaréten és a Brindzán szőlőt telepítettek,az s megindult a dinnyetermesztés is. 1869-ben 1496-an laktak Boldogon. Négy év múlva nagy tűzvész és óriási kolera járvány volt a községben. Az év végéig 170-en haltak meg, ez az akkori lakosságnak több, mint a 11%-a volt. 1880-ban Deutsch Ignácz megvette Boldog határát. 1881-ben a község lakossága 1604 fő volt. Ebből róm.kat. 1551 fő, görögkatolikus 3, evangélikus 26, református 5, izraelita 19 fő volt. 1886-ban két tanítója volt a falunak: Cseszkó Károly és Hartay János. 1895-ben megalakult a Hitelszövetkezet 351 taggal, 438 üzletrésszel, 21900 korona alaptőkével. 1897-ben nagy tűzvész volt Boldogon. Egy év múlva pedig három óriási jégverés pusztította el a határt. Ennek a jégverésnek emlékére öltöznek a boldogi asszonyok feketébe június utolsó vasárnapján és Péter-Pálkor. 1900-ban már 1972 lakosa volt Boldognak. Három év múlva három tanerős lett az iskola. 1904-ben alapították meg a Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetet, a Hangyát. Két év múlva készült el a Hangya előtt az első 141,5 m mély artézi kút. 1908-ban megépült a iskola negyedik tanterme is. A negyedik tanító itt Cseszkó (Boldogy ) János lett. 1909-ben megvették a boldogiak a Brindza dűlőt, kb.700 kat. holdat. 1904-18 -ban az első világháborúban 63 boldogi halt hősi halált. 1919. március 21-én megalakult a Munkástanács és a Direktórium Boldogon. 1920. november 1-én kezdték megépíteni az első, Tura felé vezető kövesutat. 1924-ben Őszi Gergely, Őszi Mihály, Őszi Péter és Palya József a hadifogságban szerzett tapasztalatok nyomán- megkezdték a higgasztóban ásott gödrökből a paprika öntözéses termesztését. 1925-ben befejezték a Boldog-Tura közti kövesút építését ekkor telepedett le a faluban először orvos: Dr.Gárdos Andor. Ebben az évben a gödöllői tűzoltóversenyen 10 boldogi népviseletbe öltözött pár jelent meg, ekkortól kezdenek felfigyelni Boldogra. 1930-ban a 2787 lakosú település már ismert népviseleti hely. Paulini Béla Bruckner Jenő és Ábel András szervezésének köszönhetően Boldog az elsők között csatlakozott a Gyöngyösbokréta mozgalomhoz. 1932-ben alakították ki a Hőskertet az emlékművel, ahol 63 vadgesztenye fát ültettek a 63 I. világháborús hős tiszteletére. 1935-ben elkészült a Boldog-Hatvan közötti kövesút, felavatták a vendégházat.felvirágzott az idegenforgalom. 1938-ban egyetlen év alatt 6560 vendég járt itt.

1939-ben kitört a második világháború. Egyre kevesebb külföldi vendég jött látogatóba. 1940-ben lebontották a templom melletti régi iskolát, megkezdték az új építését. Az új, egyemeletes, hat tantermes iskolában már év végén megkezdődhetett a tanítás.Nevelők voltak: Boldogy János, Becse Károly, Juhász Flórián,Ujváry Ferenc, Acsay Antalné, Ábel Andrásné. 1941-ben megszűnt az idegenforgalom, egyre több boldogi férfit vittek el katonának. Helyettük az asszonyoknak kellett végezni a nehéz fizikai munkákat is. 1943-ban kiosztották az egyházi földeket házhelyeknek. Megkezdődött az Új- telep építése. 1944-ben háborús célokra elvitték a templom 567 kg-os nagyharangját. Ez év szeptemberében teljesen lebombázták a hatvani állomást. Amikor Horty a lemondása után hatalomra kerülő Szálasy nyilas uralma alatt ki akarták lakoltatni Boldogot, a nép ellenállt, nem ment sehová. Novemberben az ukrán csapatok elérték a falut. Ebben a világháborúban 45 boldogi katona és 5 polgári személy halt hősi halált. 1945. márciusában távoztak az orosz katonák Boldogról.A nagybirtokokat felosztották, 340 igénylő 745 kh 981 n.öl földet kapott. A lassan induló mezőgazdasági termelés túljutott a legnehezebb éveken. Az utolsó fél században többet fejlődött a község, mint az elmúlt négyszáz évben. Eltűntek a nádtetős házak, a saras utcák, minden utcában van járda. Közművesített község lett az elmaradott faluból. 1948-ban államosították az egyházi iskolát, nyolc osztályos lett. 1949-ben a lakosság meghaladta a 3100 főt. Ebben az évben alakult meg a Vöröskereszt helyi csoportja. A közigazgatás újjászerveződött, 1950. okt. 22-én lezajlottak az első helyi tanácsválasztások. A megalakuló Községi Tanács első elnöke Rácz Andrásné sz.Varga Ilona volt (1950-54.). Őt követték a sorban a következő tanácselnökök: Medveczki Sándor (1954-56), Varga Lajos (1956 végéig), Lukács Dezső (1957-1960.), Varga Ferenc (1960-62), Rádi János (1962-68), Dr. Nagy Béla (1968-1971), Varga Ferenc (1971-74), Medveczki Sándor (1974-1977), Cserkuti István (1977-1990). 1950-ben Boldogot Pest megyétől Heves megyéhez csatolták. Egy év múlva megkezdődött a termelőszövetkezetek szervezése. Több féle próbálkozás után végül is a Béke Tsz 863 családdal 3626 kat. holdon gazdálkodott. Elnöke Lukács Dezső lett. 1958-ban az Árpád úton megépült az új, nyolctantermes iskola. 1968-ban a lakosság 3287 fő volt. 1962. végén 200 taggal megalakul a Takarékszövetkezet. 1968-ban épült a tanács és a termelőszövetkezet összefogásával a művelődési ház az emeleti részen irodákkal. Közös telken kapott még helyet a bisztro és a húsbolt. 1977-ben a jól gazdálkodó termelőszövetkezetet egyesítették a Hatvan környékiekkel, mely azután a Lenin Tsz néven futott.A Tsz irodák egy részében könyvtár üzemelt. 1978-ban nyílt a Kőbányai Porcelángyár helyi üzeme.180 nő kapott itt munkát. Megkezdődött a fóliás kertészkedés, a Kőporc mellett működött az Alumínium üzem, a Faüzem, Tsz varroda,a TÜZÉP telep,Gázcseretelep. Egyre több üzlet nyílt. Az egészségügyben 1 körzeti orvos,1 fogorvos, 1 védőnő dolgozott. 1987-ben a Kossuth úton a lakosság bevonásával tájházat rendezett be a helyi tanács. újjáéledt a hagyományőrzés . Elkészült az ivóvíz hálózat, megkezdődött a szennyvízrendszer tervezése. 1990-ben volt a községi önkormányzati választás. A vezető testületben a polgármester mellett 11 képviselő kapott mandátumot. A első polgármester Kepes János lett, a község jegyzője Szitányi Péterné. Kepes János halála után Zsíros István vezette a községet a következő választásokig. Megnyílt a gyógyszertár, gyermekorvosi rendelővel bővült az egészségügyi ellátás. Az 1994-évi választás után a polgármester Záhonyi György lett. Ekkor kapott a község plusszban egy roma képviselői mandátumot. Újból fejlődésnek indult a falu: bevezették a gázt, a szennyvíz hálózat több lépcsőben épült, a legtöbb házba bevezették a telefont is. 1995. októberére megépült a Boldog és Jászfényszaru közötti 4 km hosszú műút. Megkezdődött a Zagyva híd építése. A Tsz-ek feloszlása után eljött az egyéni vállalkozások kora. 1995-ben 11 mezőgazdasági, 25 ipari, 34 kereskedelmi 12 közlekedési 29 egyéb vállalkozó volt községünkben. A község lakossága 3180 fő ebből 296 kisebbségi. Ekkor a Tsz utódja már csak 1100 hektáron gazdálkodott. A két általános iskolában 330 tanulót 32 nevelő tanított. Az óvodában 100 kisgyermekkel 9 óvónő foglalkozott. 1998-ban megtartott helyhatósági választásokon Révész Pétert választották polgármesternek. A község jegyzője továbbra is Szitányi Péterné. A lakosság létszáma: 3183 fő, ebből kisebbségi 311 fő. A roma kisebbség saját önkormányzatot alakított. 2000-ben elindult a Milleniumi Kegyeleti Emlékpark építése, 2001-en átadásra került Szent István szobrával, melyet Szpisják Pál művésztanár alkotott. A gyógyszertár új épületbe költözött. 2002-ben a polgármester Püspökiné Nagy Erzsébet lett. Továbbra is 11 fős a képviselőtestület, a jegyző Szitányi Péterné, működik a kisebbségi önkormányzat. A lakosság és a vezetőség nagyon sokat áldozott templomának, intézményeinek a rendbetételére, a község szépítésére, utcáinak és tereinek parkosítására. A régi civil szervezetek mellett újak alakultak. Társadalmi szervezetek : Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Községi Sportegyesület, Huszár és Hagyományőrző Egyesület, Horgász Egyesület, Boldogi Vadásztársaság, Gazdakör, Fűszerpaprikatermelők Egyesülete, Községi Polgárőrség, Boldog Községért Közalapítvány, Boldogi Óvodáért Alapítvány, Berecz Antal Alapítvány, Ujváry Ferenc Alapítvány.

Régi térképek: